Stimoldalak RECEPTJEI

étel, recept, ÉS EGY KIS GOMBA, ezt az oldalt érdemes megnézni


Gombák



gombák eukarióta sejtekből álló, egy- vagy többsejtű, általában telepes felépítésű, fotoszintetizáló pigmenteket nem tartalmazó,kitintartalmú sejtfallal rendelkező élőlények, melyek az élővilág egy önálló országát alkotják. A gombák a szárazföldi körülményekhez alkalmazkodtak. Táplálkozásuk szerint vagy szaprofiták (azaz korhadékokat, az elpusztult élőlények maradványait fogyasztják), vagy mikorrhizásak (gyökérkolonizálóak, azaz a gyökerén keresztül szimbiózisban élnek egy gazdanövénnyel), vagy pedig az élő gazdaszervezetet lebontandó szerves anyagként hasznosító paraziták. Szaporodásuk rendszerint a széllel szállítódó spórákkal történik. Jelenleg kb. 100 000 fajukat ismerjük, de becslések szerint akár 1,5 millió eddig ismeretlen gombafaj is létezhet.

A gombák kutatásával a mikológia foglalkozik.

Sok gombafaj okozhat fertőző megbetegedéseket, mikózisokat. Ezen kívül a gombák mérgező vegyületek révén is károsíthatják az állati (emberi) szervezetet: ilyenkor mycetizmusról vagy mikotoxikózisról beszélünk.

A gombák az állatokhoz hasonlóan heterotrófok, azaz szénszükségletüket szerves anyagokból, energiaszükségletüket pedig kémiai anyagokból fedezik. A gombák többsége aerob (azaz anyagcseréjükhöz szükségük van oxigénre). Sok gombafaj hosszú ideig kibírja az oxigén hiányát, azonban ilyenkor egy idő után a sejtjeik szaporodása leáll. Az anaerob (a levegő oxigénjét egyáltalán nem hasznosító) gombafajok másodlagosan anaerobok, azaz eredetileg nem voltak azok, csak elvesztettékmitokondriumaikat.




Jelentőségük

Legfontosabb a lebontó szerepük, mely a szaprofita gombák feladata. Ezek lebontják a szerves, elsősorban növényi anyagokat. A szerves anyagok teljes lebontását viszont csak a baktériumok tudják elvégezni, de ha csak a baktériumok végeznék a folyamat sokkal lassabb lenne. A nagy molekulákat ugyanis a gombák aprózzák fel és készítik elő a baktériumoknak. A gombák jelentősek a körforgásban, a szerves anyagok lebontása az egyik fontos feltétele a talaj keletkezésének. A magasabb rendű növényeknek közvetlen hasznuk is van a gombákból, sok gomba ugyanis szimbiózisban él a gyökerekkel, elsősorban a fás növényekkel. A lebontó gombák ugyanakkor óriási károkat is okoznak az élelmiszerek lebontásával. Az élősködő gombák is nagy jelentőségűek, nagy szerepük van a természetes kiválasztódásban, szabályozzák a bizonyos szempontból káros szervezetek túlszaporodását a természetben.[3]




Osztályozásuk



Hagyományos rendszertanuk


rendszertanban régebben a növények világába sorolták, ma már azonban külön csoportba sorolják őket, mivel sejtjeik felépítése, testszerveződésük, és anyagcseréjük nagymértékben eltér a növényekétől. Rendszertani felosztásuk és nevezéktanuk azonban a növényekét követi. A taxonok elnevezésénél a -mycota végződés jelenti a törzsi, a -mycotina az altörzsi, a -mycetes az osztály, a -mycetidae a az alosztály, az -ales pedig a rendi szintet.

A valódi gombák legközelebbi rokonai az állatok és a galléros ostorosok, velük együtt alkotják az Opisthokontae csoportot. A szűkebb értelemben vett gombák monofiletikus csoportot alkotnak, a gombák országát (Fungi regnum). Tágabb értelemben a gombák közé soroljuk az Amoebozoa regnumba tartozó nyálkagombákat, valamint a Chromista (színes moszatok) regnumba tartozó moszatgombákat is. A gombákat a következő törzsekre osztják:

A régebbi rendszertanokban az ivarosan nem szaporodó gombákat és az ivarosan szaporodók anamorfáit külön mesterséges rendszertani kategóriába sorolták be ez volt a Fungi Imperfekti, Deuteromycetes, vagy Conidiomycetes (konídiumos gombák). Ez a felosztás a gyakorlati alkalmazást segíti, nem tükrözi a filogenetikus kapcsolatokat.

Modern rendszertanuk 

A gombák országa rendkívül változatos taxonokat foglal magába, különböző ökológiai szerepű, életstratégiájú és morfológiájú élőlényeket egészen az egysejtű, vízi életmódot folytató rajzóspórás gombáktól a nagyméretű kalaposgombákig. Valójában nagyon keveset tudunk a gombák biodiverzitásának mértékéről; becslések szerint 1,5 millió fajuk létezhet, ennek máig csak mintegy 5%-át sikerült osztályozni. A 18-19. század úttörőivel (Carl von LinnéChristian Hendrik Persoon és Elias Magnus Fries) kezdve a gombákat fiziológiai vagy morfológiai jellemzőik alapján osztályozták (olyan karakterisztikus tulajdonságok alapján, mint a spóráik színe vagy más mikroszkopikus tényezők). A molekuláris genetika fejlődése lehetővé tette a DNS-szekvenálás technikájának integrálását a taxonómiába, aminek segítségével sok régebbi rendszertani csoport léte megkérdőjeleződött. A 2000-es években publikált filogenetikai tanulmányok újraformálták a gombák országát, amit jelenlegi tudásunk szerint 1 alország, 7 törzs és 10 altörzs alkot.

Bár hagyományosan a botanika keretei között tanították a gombákat, valójában leszármazásilag közelebb állnak az állatokhoz, mint a növényekhez. Az állatokkal együttmonofiletikus csoportot alkotnak Opisthokonta néven.[5] A molekuláris filogenetikai elemzések megerősítik a gombák közös eredetét, monofiletikusságát.[4] A gombarendszertan jelenleg az állandó változás állapotában van, főleg az újabb, DNS-összehasonlításon alapuló kutatások miatt. Ezek az újabb kutatások gyakran felülírják a régebbi, morfológiai alapú, illetve a klasszikus fajfogalomra alapuló eredményeket.[6]

Jelenleg nincs univerzálisan elfogadott rendszer a magasabb taxonómiai szinteken, és minden szinten gyakoriak a névcserék, a fajtól fölfelé. A kutatók erőfeszítéseket tesznek egy konzisztensebb, egységes nevezéktan megalkotására.[4][7] Egy-egy gombafajra sokszor több binomiális név is utalhat, ha az egyedek különböző életciklusa vagy szaporodási módja (ivaros vagy ivartalan) miatt nem sikerült azonosítani őket. Több weboldal, köztük az Index Fungorum és az ITIS foglalkozik a gombafajok aktuális neveinek listázásával (kereszthivatkozásokkal a régebbi, szinonim nevekre).

A gombák országának 2007-es osztályozása mikológusok tucatjainak és más, a gombák rendszertanával foglalkozó tudósoknak nagyszabású együttműködésén alapszik.[4] Hét törzset ír le, melyek közül kettő – az Ascomycota és a Basidiomycota – egy alországot alkot Dikarya néven. Az itt látható kladogram felsorolja a nagyobb gombataxonokat, jelezve rokoni viszonyaikat az opisthokonta és unikonta szervezetekhez is. (A kladogram ágainak hosszúsága nem arányos az evolúciós távolsággal.)

Linnaeus 1735
2 ország
Haeckel 1866
3 ország
[8]
Chatton 1937
2 birodalom[9]
Copeland 1956
4 ország
[10]
Whittaker 1969
5 ország
[11]
Woese et al. 1977
6 ország
[12]
Woese et al. 1990
3 domén
[13]
- Protista Prokaryota Monera Monera Eubacteria Bacteria
Archaebacteria Archaea
Eukaryota Protista Protista Protista Eukarya
Vegetabilia Plantae Plantae Fungi Fungi
Plantae Plantae
Animalia Animalia Animalia Animalia Animalia

Taxonómiai csoportok [szerkesztés]

A gombák főbb törzseit főleg ivari szaporítóképleteik alapján osztályozták. Jelenleg hét törzset írnak le, ezek: Microsporidia, Chytridiomycota, Blastocladiomycota, Neocallimastigomycota, Glomeromycota, Ascomycota, és Basidiomycota.[4]



Az ehető gombák az élelmiszerek egy külön csoportját alkotják, bár gyakran a fűszerek, illetve a zöldségek közé is sorolják őket. Az ehető gombák legfontosabb tápanyaga a fehérje, amelynek összetételét az állati fehérjéhez hasonlíthatjuk, ezért húspótló ételként is számoljunk vele. A fehérjén kívül zsírokat, nagyon fontos ásványi anyagokatvitaminokat, íz- és zamatanyagokat, étvágygerjesztő glutaminsavakatantibiotikus anyagokat is tartalmaz.

Néhány ehető gombafaj:


Felhasználásuk


A gombát felhasználjuk levesnek, salátának, főételként (rántva, pörkölt, fasírozott), de köretnek, levesek, mártások, húsok ízesítésére, valamint pizzákhoz, vagy hideg és meleg szendvicsekhez és salátákhoz is. Szárítva levesek, húsételek, saláták alkotórésze, őrölvefűszerként ugyanezekhez az ételekhez, ízesítőként használják.

A gombaételekkel kapcsolatban jegyezzük meg:

  • a gombát tisztításkor ne áztassuk, csak folyóvízben mossuk meg, csepegtessük le
  • fajtól függően figyeljünk a szeletelésre is, (Pl: a laskagombát, keresztirányba szeleteljük, míg a csiperke gomba bármely módon szeletelhető)
  • Csak sértetlen zománcú edényben főzzük, mert vassal érintkezve megfeketedik, és kellemetlen mellékíze lesz.
  • Főzés közben ne fedjük le, mert némely gomba nagyon sok vizet ereszt.
  • Gyengén fűszerezzük és sózzuk, kevesebb fűszer és só jobb összhatást ad.
  • A gombaételek nem tárolhatók, még a legkitűnőbb hűtőszekrényben sem. (legfeljebb a következő étkezésig tároljuk, vagy használjuk fel az étel ízesítésére, szendvicsek készítésére.)




Tartósítás


Nagyobb mennyiség begyűjtése esetén a gombát többféle módon is tartósíthatjuk.

Házilag szárítva A gombát a szennyeződésektől, férges, penészes részektől megtisztítjuk. Vékony szeletekre vágjuk, műanyaghálón, vagy erősebb cérnára felfűzve, először napon előszárítjuk, majd a teljes száradásig szobahőmérsékleten, de szellős helyen tartjuk. Legcélszerűbb a gombaszeleteket a szélüknél átszúrva cérnára felfűzni, úgy hogy a szeleteket mindenütt körüljárja a levegő, és ne érintkezzenek egymással. A szárítást olyan helyen végezzük, amely jól szellőzik, és ahol a gombaszeleteket nem éri napsütés, nedvesség. A gombát nem szabad sütőben szárítani, mert a szeletek inkább megsülnek, megbarnulnak. Szabadban szárítva ügyelni kell a levegő páratartalmára is, mert a már félig megszáradt gombaszeletek, nedvességet szívnak magukba. Egyik lehetőség a napkollektoros aszalás[14][15].

Ha a szárított gombát ledaráljuk, sűrű szövésű szitán átszitáljuk, és a durván darált részt levesnek, vagy húsok panírozásához, míg a finomra (lisztté) darált részt krémleves, mártások, főzelékek, húsok, majonézes saláták, töltelékek ízesítésére, külön-külön jól zárható edényekben tároljuk. A gombapor ízletesebb lehet, ha több fűszeres gomba keverékéből állítjuk össze.

Sózott gomba A tisztított gombát leforrázzuk, majd konyhasó-oldatban tartósíthatjuk. Ezt sózott gombának nevezzük.

Gyorsfagyasztott gomba Ha a tisztított gombaszeleteket, adagokra csomagolva, gyorsfagyasztással -18 °C-ra hűtjük, a hűtőből kivéve percek alatt készíthetünk különleges, akár vendégváró ételeket, vagy más ételek, mártások ízesítésére is felhasználhatjuk.

Savanyított gomba A savanyított gombát, tejsavas erjesztéssel, tartályokban erjesztik. Kis mennyiségben gazdaságtalan készíteni.

Konzerv A gombakonzerveket hosszú időn keresztül eltarthatjuk, de felnyitása után el kell fogyasztani. Ezért ez is eléggé gazdaságtalan lehet, az ételben sokak véleménye szerint konzerv ízt lehet érezni.


A gombák gyógyhatása


A gomba hasznos az elhízás ellen, mert energiaszegény és nagy telítőértékű. Teljes értékű fehérjetartalmával kiválóan kiegészíti növényi eredetű táplálékainkat, ugyanakkor egymagában nem pótolja sem az energiaadó alaptápanyagokat, sem a fehérjeforrásainkat. A gomba legfőbb szerepe a táplálkozásunkban elsősorban az, hogy az ételek ízletességét fokozza, kiváló ízesítő hatásán kívül a legváltozatosabban elkészíthető zöldségféle.

Az általánosan "kalapos gombák"-ként ismert bazídiumos gombák csoportjában, olyan új hatóanyagokat fedeztek fel, amelyek gyógyászati alkalmazása nagy jelentőségű. Ezek a hatóanyagok korunkban jelentős betegségek gyógyításában hoztak átütő sikert, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a különböző daganatos megbetegedések és az AIDS.

A klinikai vizsgálatok sok esetben bizonyították egyes, a népi gyógyászatban már régen használt gombák gyógyhatását. Ezek közül a gombák közül talán a legfontosabb a shii-take (Lentinula edodes), amelyet már a Ming-dinasztia idejében, mint "életelixírt" tartottak számon a kínai orvosok. Újabban Észak-Amerikában és Európában is megkezdték termesztését.


Késői laskagomba (Pleurotus ostreatus)

Ma már Magyarországon is foglalkoznak shii-take termesztéssel, elsősorban exportcélokra. Ennek a gombának a vérlipidszint-csökkentő hatását a hatvanas években fedezték fel japán kutatók. Bebizonyították, hogy az 5%-nyi shii-take gombával kiegészített étrend 24-45%-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét, valamint a triglicerid- és foszfolipidszintet. Mivel a magas vérzsírszint egyike a jóléti államokban népbetegségnek számító érrendszeri megbetegedések legfontosabb rizikófaktorainak, a felfedezés óriási jelentőségű. A gomba koleszterinszint-csökkentő hatóanyaga, az eritadenin (más néven 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 8
Heti: 9
Havi: 9
Össz.: 13 000

Látogatottság növelés
Oldal: GombaLAP
Stimoldalak RECEPTJEI - © 2008 - 2024 - stimoldalak.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »